Múlt:
Városunk a Balaton déli partjának egyik legősibb települése.A Tihanyi Apátság 1055. évi alapító levelében már található utalás a lelle területén lévő Szent Kelemen Bazilikára, mely a nagy Hadiút mellett állott.
A mileníum évében,1896-ban kezdték a budapestiek felfedezni a Balaton jótékony hatását.
1904-ben már fürdőegyesület alakult, mely meghatározó volt a település fejlődésére,kultúrtájjá téve azt.
1928-ban Lelle a szép "Villasor" kialakításának elismeréseként "gyógyfürdő" minősítést kapott.
Ezt követően számtalan tudós,művész választotta pihenő-, s alkotóhelyéül, s ez ma is így van.
1979-ben Balatonboglár és Balatonlelle egyesítésével a Boglárlelle nevet,majd 1986-ban városi rangot kapott a település.
Balatonlelle 1991-ben ismét önnálló várossá vált.
Jelen:
A balatonlellei nyár lüktető mediterránhangulatú központja a Szent István tér. Esténként több ezer ember gyűlik itt össze,hallgatva az amatőr együttesek koncertjeit a szökőkút körül, vagy éppen vásárlásra csábítja őket a térből kiinduló üzletsor.
A Magyar Nemzeti Cirkusz Jászai Mari díjjal is büszkélkedő társulat nyaranként minden este fergeteges show-műsorral kápráztatja el a nézőket.
A gyermekek nagy örömére a városban egész nyáron várja vendégeit a vidámpark.
Gyermek élménymedence- kisgyermekek nagy örömére.
Felnőtt élménymedence-felüdülés, élmény és kikapcsolódás forrása.
Balatonlelle minden évben tartogat valami új szenzációt vendégei számára!
2006 nyarától a Napfény Strandon homokos vízparttal várja a családokat, kényelmesen és biztonságosan pihenhet kisgyermekeivel együtt
|